Az Egy sima egy fordított - Egyesület az inklúzióért alapítóival Török Flórával és Élő Fruzsinával beszélgettem az Egyesület munkájáról, szóhasználatról, inkluzív játékterekről és játéklehetőségekről. Flóra és Fruzsina családjában teljes természetességgel nevelkednek együtt sima és fordított gyerekeik.
Halász Dóra Vera: Amikor úgy
határoztam, hogy az inkluzív vagy más néven befogadó játék
témájába jobban belemerülök, már az első pillanatban a meghatározásbéli
különbségek problémájába ütköztem. Mit jelent az, hogy egy gyerek más,
hogy spéci, hogy sérült, vagy fogyatékos. Hogyan nevezzem,
mi az, ami elfogadott, mi esik jól és mi rosszul az érintett gyerekeknek,
szülőknek?
Török Flóra: A száz évvel
ezelőtt teljesen természetesen és elfogadottan, a mindennapi használatban lévő
nyomorék, illetve hülye szó, melyeket a fizikailag és értelmileg sérült
emberekre használtak mára gúnyolódó, semmi esetre sem használandó kifejezésekké
váltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy hasonló történik most a fogyatékos
szóval. Ami pár évtizede a politikailag korrekt megnevezés volt, mostanra,
főként a gyerekek és fiatalok között gúnyolódva kiejtett, a hülyéhez hasonló
kifejezéssé kezdett alakulni.
A manapság használt kifejezések közül
elfogadható a sérült, az értelmileg sérült, a fogyatékossággal
élő, a mozgáskorlátozott vagy mozgássérült kifejezés, természetesen mindig
attól függően, hogy kiről van éppen szó.
Vannak olyan kedves kifejezések is, mint
a kacifántos gyerek, vagy az általunk gyakran használt spéci,
illetve az egyesületünk nevében is szereplő fordított gyerekek. Ez
utóbbiak biztosan nem bántóak nekünk érintett szülőknek sem. Bizonyos
kifejezéseket el kell magyarázni a gyerekeknek. Vaknak azt nevezhetjük, aki
egyáltalán nem lát, míg látássérültek azok az emberek, akik vagy egyáltalán nem
látnak, vagy nagyon kevéssé, esetleg csak fényeket látnak vagy valamilyen
komoly segédeszközre van szükségük. Aki egyáltalán nem hall, az siket, míg
hallássérült lehet az is, aki nehezen hall, esetleg készüléket használ. Ezeket
a szavakat nyugodtan elmagyarázhatjuk a gyerekeknek is. Nekik is könnyebb, ha
tudják, hogy mi az, ami bántó lehet, és mi az, ami nem.
Halász Dóra Vera: Van valami,
amire érdemes különösen odafigyelni a szóhasználatot illetően?
Török Flóra: Fontos, és
gyakran nem is gondolunk rá, hogy egyes szavaink önálló kifejezésként
használva, például kerekesszékes, sérült, siket, gyengénlátó, mennyire
meghatározzák számunkra azt az embert, akiről beszélünk. Pedig ez csak egy-egy
tulajdonság, sőt a kerekesszék esetében mindössze a közlekedési eszköze a
személynek, akinek rengeteg egyéb, ezeknél fontosabb jellemzője is van. Ha azt
mondjuk például, hogy a kerekesszékkel közlekedő pap, a siket textilművész, a
gyengénlátó pszichológus, mindjárt másképpen tekintünk az adott személyre. Ugye
milyen sokat számít? Nem beszélve arról, hogy a sérült gyerekek legalább olyan
sokfélék lehetnek, mint ép társaik nem vehetjük őket egy kalap alá.
Halász Dóra Vera: Mi az Egyesület
küldetése és a legfontosabb tevékenysége?
Török Flóra: Azon dolgozunk,
hogy teret és lehetőséget biztosítsunk a találkozásra simák és fordítottak
számára, szabadidős és oktatási keretek között is, úgy, hogy ez mindenkinek jó
legyen. Ennek érdekében szemléletformálást végzünk, érzékenytő foglalkozásokat
és céges csapatépítőket tartunk. De nem csak az érzékenyítésre helyezzük a
hangsúlyt, hanem az inkluzív játszásra is. Fruzsi játszódélelőttötöket és
mesedélelőttöket szervez különböző képességű gyerekek számára, ahol sima
gyerekeket eresztünk össze spéci gyerekekkel, és facilitált játékban segítünk,
hogy együtt tudjanak játszani.
Élő Fruzsina: Egy Dunakeszin
működő alapítványi iskolába hívtak nemrég, ahol halmozottan sérült és ép gyerekek
járnak egy iskolába, de külön osztályokba. Arra kértek minket, hogy az ép
osztályok kis elsőseinek tartsunk egy érzékenyítő délelőttöt, hogy azonnal fel
legyenek készülve a halmozottan sérült gyerekek látványára, a velük való
találkozásra. Rengeteget beszélgettünk, kipróbáltak mindenféle eszközt,
meséltünk… Ezek után már alig várták, hogy mikor játszhatnak együtt. Azóta azt
a visszajelzést kaptuk, hogy valóban kapcsolódnak. Segítenek, együtt játszanak.
Természetesen könnyebb, ha a sérült gyerek valamennyire tud kapcsolódni,
kommunikatív, reagál a kezdeményezésekre. Még akkor is sokszor szükség van
segítségre és útmutatásra. Ebben az iskolában az, hogy együtt tudnak lenni,
hogy a mindennapjaikban találkoznak, sokat segít. Hosszú távon együtt
tartózkodó csoportokkal sokkal könnyebb együtt dolgozni.
Halász Dóra Vera: Milyen
tapasztalataitok vannak az ép gyerekek hozzáállását tekintve?
Élő Fruzsina: Azt
tapasztaljuk, hogy a gyerekekkel nagyon jó és eredményes együtt dolgozni. A
kisgyerekek kíváncsiak és nyitottak, tele vannak kérdésekkel. Általában
izgalmasnak találják a foglakozásainkat, ahol megmutatjuk nekik, hogy milyen
lehet, amikor valakinek nincs térlátása, milyen, ha csak egy székből tudja
rúgni a labdát, vagy ha egyáltalán nem látja az őt körülvevő tárgyakat és
társakat.
Halász Dóra Vera: Mit a
legnehezebb befogadnia az ép gyerekeknek egy közös játék során? És milyen
nehézségekkel szembesültök ti?
Élő Fruzsina: Nehezebb
megbirkózni azokkal a dolgokkal, amiket egyébként is kicsit visszataszítónak
tartunk. Ilyen például amikor valakinek gyakran folyik a nyál a szájából. Ez
szokta zavarni a gyerekeket. Nehéz nekik néha a lassúság, nincs türelmük
kivárni egy lassabb gyereket, viszont ez csak akkor jelent problémát, ha nem
találják meg azokat a szerepeket, amiben a lassú gyerek is megfelelő helyet
kap. Ez az, amiben például a játékot kísérő felnőttnek nagy szerepe van.
Halász Dóra Vera: mi tudja
megtámogatni a pedagógusokat egy konfliktushelyzetben, vagy egy nehezen
kezelhető helyzetben?
Élő Fruzsina: Ez nagyon nehéz
kérdés. Biztosan szükség van néhány alapelvre, keretekre a közösségben, amikhez
következetesen kell ragaszkodni. Például mondjuk el a gyerekeknek, hogy együtt
figyeljünk arra, hogy senki ne szomorkodjon a sarokban. Lehet egyedül ücsörögni,
de ennek ne a kirekesztettség legyen az oka. A gyerekek alapvetően
természetesebben állnak hozzá a témához, mint a felnőttek
Illetve a túlságosan aktív, esetleg
agresszív viselkedés is extra nehézséget okoz. Nehezen érti meg egy gyerek,
hogyha arra intjük, hogy fogadja el, sőt hagyja szó nélkül, ha az egyik
osztálytársa mondjuk rendszeresen kiabál, vagy felborítja a bútorokat – mert
mondjuk nem tudja kontrollálni a felindulásait – miközben a másik gyereknek
ugyanezért a viselkedésért megrovás jár. Ezt tényleg nehéz hova tenni. Azt is
el lehet mondani, hogy van olyan, aki bizonyos dolgokban segítségre szorul,
ahhoz hogy ugyanazokat tudja csinálni, amiket ti, többiek alapból tudtok.
Ami még nagyon fontos, hogy a szülő együttműködő legyen. A tanár helyzetét is megkönnyíti, ha a szülő nyíltan felvállalja a gyermekével járó nehézségeket. Ez a szembenézés nekünk szülőknek sem mindig könnyű, viszont ha megtesszük, az nagyban segíti az együttműködést és az elfogadást a csoporton belül.
Török Flóra: Ez egy nagyon
mélyen gyökerező probléma. Ami gyakran onnan indul, hogy a gyerek nem tud
beilleszkedni egy közösségbe, vagy már többszöri próbálkozásra sem sikerül, és
amikor a szülő új osztályba viszi, alaposan próbálja elhallgatni, hogy az előző
helyen baj volt. Előfordul, hogy az igazgatónak, az osztályfőnöknek sem vallja
be. Minden szülőnek azt kéne hangsúlyozni, hogy le kell dönteni a tabukat.
Beszélni kell róla, fel kell vállalni, és ezzel mind a gyerekkel foglalkozó
tanárokat, mind a gyerektársakat segítjük az elfogadásban és kapcsolódásban.
Aztán érdemes játékosan megnézni, hogy
kinek milyen problémája van. Mindenkinek nehezen megy valami. Kinek a
matematika, kinek a kézmosás, kinek a kapcsolódás, kinek a lépcsőjárás… ezt így
is meg lehet közelíteni. És ha azt látja a pedagógus, hogy van a társaságban
olyan, aki szeret valamelyik nehezebben kezelhető gyerekkel játszani, akkor
érdemes ezeket a kapcsolatokat erősíteni.
Halász Dóra Vera: Tulajdonképpen
ez a szülők felé is egy jó tanács
Élő Fruzsina: Igen. A saját
gyerekünk problémájának, másságának elfogadása és felvállalása elengedhetetlen
a gyerek érdekében. Szerintem kéne minden szülőnek egy kis rövid bemutatkozása
a gyerekről, amit bármikor, bármilyen helyzetben elő tud kapni. Amit kérdésre,
vagy anélkül is mondani tud egy játszótéren, vagy közlekedési eszközön. Így
hívják a gyerekemet, ez és ez történt vele, ezért lett mozgássérült, ezeket a
dolgokat nem tudja, viszont tudja azokat a másik dolgokat… Nekünk, szülőknek is
könnyebb, ha nem kell mindig magyarázatokat fogalmaznunk.
Török Flóra: A nem látható fogyatékosságtípusok esetén sokszor még nagyobb kihívással találja szembe magát az érintett család, mert a környezete nem érti a gyerek magatartását, vagy szokatlan kapcsolódási módjait. Ilyen esetben is segítség lehet, ha elejét veszi a család a találgatásnak vagy kirekesztésnek azzal, hogy nyíltan kommunikálja a gyerek helyzetét. Az óvodai és iskolai közösségek buktatóival még sima szülőként is nehéz, nem beszélve a fordított gyerekek szüleiről.
Halász Dóra Vera: Mi segíthet a
gyerekeknek beilleszkedésben és a kapcsolódásban?
Élő Fruzsina: Beszélni,
beszélni, beszélni. Nyíltan, mindenről, bármilyen, a gyerekek körében felmerülő
kérdésről. Tájékoztatni, elmesélni, hogy kivel mi történt. A gyerekeket
általában legjobban az foglalkoztatja, hogy a tőlük különböző gyerek miért
olyan, amilyen. Mi az oka annak, hogy nehezebben mozog, hogy esetleg nem néz a
társaira, vagy éppen, hogy folyik a nyál a szájából. Amint ezekre a kérdésekre
választ kapnak, természetesen a számukra érthető nyelvezettel, sokkal
nyitottabbá válnak, és készek a kapcsolódásra. Amit persze sosem szabad
erőltetni. Gyakran beszélünk arról, hogy valakivel még az anyaméhben, vagy
éppen születéskor történt olyasmi, ami miatt sérült. Lehet beszélni arról is,
hogy melyik szerve működik másképp, ez a gyerekek számára segíti a megértést és
a megértésen keresztül az elfogadást.
Halász Dóra Vera: Hogyan
jelenhet meg a szabad játék, milyen formában a sérült és ép gyerekek között?
Élő Fruzsina: Sérült és ép
gyerekek között a klasszikus értelemben vett szabad játékot valamilyen módon
mindig facilitálni kell. Amit egy sima közösségnél előtérbe helyezünk, hogy a
gyerekek saját maguk találják ki, hogy mit játszanak, maguk alkossanak
csoportokat, és osszák ki a szerepeket, ebben az esetben egy kicsit másképp
kell kezelni. Segíthet például, ha a felügyelő pedagógus, facilitátor
kezdeményez játékot a sérült gyerekkel, akár szerepjáték formájában. Ha köztük
beindult egy játékfolyamat, és a többiek azt kívülről érdekesnek látják,
megtapasztalják, hogy ő is tud játszani, jobb eséllyel fognak kapcsolódni
hozzá, és utána a felnőtt akár már visszább is vonulhat.
Török Flóra: Sérült és ép
gyerekek között legjobban a szerepjátékok tudnak működni. Itt tudnak kialakulni
azok a helyzetek, ahol kisebb jelentőséget kap, hogy ki mit tud fizikailag
megcsinálni, mint például egy mászókázásnál. A gyerekek, ha már nyitottak az
együtt játszásra, maguk is meg tudják találni, hogy ki milyen szerepbe tud
kényelmesen belehelyezkedni, a fizikai és szellemi lehetőségeinek megfelelően.
Saját élmény például, amikor barátaink gyerekeivel közös játék során, az én,
kocsiban ülő fiam játszotta a benzinkutat, míg a többi gyerekek kisautókként
közlekedtek körülötte ezzel teljes játékélményt nyújtva mindenkinek.
A legfontosabb a nyitottság és a
szándék. Amihez pedig élmények, tapasztalatok és a felnőttek természetes,
nyitott hozzáállása segíti a gyerekeket.
Halász Dóra Vera: Mi a
tapasztalat a játékterek kialakításával kapcsolatban. Mire kell legjobban
ügyelni, hogyan tudnak együttműködni a gyerekek egy inkluzív játéktérben?
Török Flóra: Egyesületünk
alapítását megelőzően évekig tartó projektünk volt a Magikme kampány. Olyan
játszótereket szerettünk volna létrehozni, ahol súlyosan mozgássérült gyerekek,
a súlyosan halmozottan sérült gyerekek és az egészséges gyerekek együtt tudnak
játszani. Saját játszótéri tapasztalatainkból indultunk ki és olyan
játékeszközöket terveztünk, amin a sérült gyerekek együtt tudnak játszani ép
társaikkal. Innovatív, szép és jól használható eszközök kerültek ki nyolcvan magyarországi
játszótérre. Olyan eszközöket sikerült alkotnunk, amelyek valóban alkalmasak
arra, hogy a gyerekek együtt játsszanak rajtuk, velük.
Azt tapasztaltuk azonban, hogy az
inkluzív játékeszközök jelenléte önmagában nem elég a közös játékhoz, nem
beszélve arról, hogy az anyukáknak sem feltétlenül érdemes egyetlen speciális
játékért elutazni egy amúgy távoli játszótérre. A fizikai akadálymentesítés
nagyon fontos és elengedhetetlen, de önmagában nem elég a kapcsolódáshoz. A
közös játék kialakulásához legfontosabb a sztori, ami lezajlik a gyerekek
között. És ehhez sokszor még különleges játékok sem kellenek elég egy-egy
érdekes tárgy, egy felfestés az asztalon, valamilyen hangulatteremtő eszköz.
Amire viszont az inkluzív játéktér
megléte esetében is szükség van, az a nyitottság szülők és gyerekek részéről.
A Magikme projekt kapcsán
jutottunk arra a felismerésre, hogy az akadálymentesítést először a fejekben
kell véghezvinni. Így alapítottuk meg Györgyivel és Fruzsival a jelenleg is
működő Egy sima
egy fordított – Egyesület az Inklúzióért saját
szervezetünket, ahol a mentális akadálymentesítésre helyezzük a hangsúlyt.
Halász Dóra Vera: Milyen
lehetőségeket láttok az integratív játékon túl a közös időtöltésre?
Török Flóra: A mesélés,
elsősorban a népmesék kiválóan alkalmasak arra, hogy sérült és ép gyerekek
közösen hallgassák meg és beszélgessenek róluk. Fruzsi, meseterapeutaként nem
csak gyerekeknek, hanem értelmi sérült felnőtteknek is tart foglalkozásokat.
Ezen kívül nagyszerű, sima és fordított gyerekeket és családokat összehozó
eseményünk az Egy sima egy fordított piknik, ahol a sima és fordított gyerekek
családjai tölthetnek el egy együtt egy délelőttöt akadálymentes és természetes
környezetben, jó hangulatban, számos közös tevékenységet kipróbálva.
Jó volna és hosszú távú célunk, hogy a
pedagógusképzésbe is belevigyük az inklúzióra való nevelést, felkészítést. Az
érzékenyítő foglalkozások ehhez jó kezdetet adnak, de ennél többre van szükség,
hogy mindenkihez eljusson a megfelelő szemlélet és eszközöket is adjunk a
pedagógusok kezébe.
Köszönöm szépen.
Halász Dóra Vera
Budapest, 2020. augusztus 12.
A cikk az Erasmus +
2017-1-UK01-KA201-036679 számú CAPS – Játékbarát Iskolák projekt keretén belül
került megírásra.