A tanulást meghatározó rendszerek (az ágens biológiai rendszere, kognitív rendszere), és külső rendszerek (befoglaló ökológiai környezet és társadalmi környezet) nem lineáris rendszerek, ezért a viselkedésük nem kiszámítható, hanem csak jósolható. Ideális esetben a nem lineáris rendszerek dinamikai hurkai (visszacsatolási körei) kiegyenlítik egymást, ami egy viszonylagos állandóságot tart fenn a rendszerben morfológiai szinten, illetve folyamatos fejlődést tesznek lehetővé. Ezek a dinamikák teszik lehetővé a sikeres adaptációt a környezetből származó visszacsatolások mentén.
Vannak azonban olyan hibás viselkedési mintázatok is, amelyek gyakran feltűnnek nemlineáris rendszerek esetében. Ezeket hívja a rendszerelmélet rendszer archetípusoknak (Meadows, 2009). Ezek esetében a rendszer hibás reakciója egy külső környezeti tényezőre elindíthat egy olyan dinamikát, ami attraktorpályára áll, és fenntartja önmagát. Fontos megemlíteni, hogy az archetípusok (attraktordinamikák) a dinamika nem minden szereplőjének károsak, ahogy ezt a következőkben látni fogjuk, amikor a tanulás során és a tanulási környezetben megjelenő dinamikákat vizsgáljuk meg.
Cikksorozatunk első lépéseként a "növekedés korlátai" dinamikát vizsgáljuk.
A növekedés korlátai az egyik tágabb körben is ismert rendszer archetípus, általában a teljes Föld ökológiai rendszerét tekintve szokták emlegetni, és a kapcsolódó Római Klub kiadványhoz kötik, lényege, hogy nem folytatódhat egy növekedés vég nélkül. A növekedés korlátai megjelennek a tanulás belső és külső dinamikáiban is.
A növekedés korlátai rendszerhiba mint ágensen kívüli, majd belsővé váló dinamika leglátványosabban az oktatási rendszerben átadandó tananyag területén érhető nyomon. Ahogy a tudományos eredményeknek köszönhetően az elérhető explicit tudásanyag (inkább információ) folyamatosan növekszik. Míg bizonyos szintig igaz, hogy a több tananyag nagyobb átlátást, rálátást, kognitív hálót alakít ki az ágensben (azaz a személyes felkészültséget növeli), a tananyag mennyiségének a növekedésével ez a fejlődés egy idő után megtorpan. Egy idő után a túl sok (túl gyorsan érkező) információ már terhelővé válik, nem áll össze a kép, illetve kudarcélmények alakulhatnak ki az egyéni határok túllövése esetén, ami a tanulás (iskolai tanulás) elutasításához vezet.
 |
| A növekedés korlátai a tanulásban |
A rendszerhiba elkerülése a tananyag-terhelés csökkentése, és a személyes tanulási ritmus és ütem figyelembevételével lehetséges. A pedig már valamilyen téren az összeomlás közeli helyzetbe került egy ágens / tanuló, akkor hagyni kell időt / teret a feldolgozásra a további terhelés nélkül, még ha ez úgy tűnik, hogy (átmenetileg) stagnáláshoz is vezet.
