Gyors és könnyű válaszunk erre, hogy azért, mert fontos
látnunk a kapcsolatokat és a kölcsönös függőségeket.
Ez persze igaz, de ennél mélyebbre is mehetünk, hogy
megértsük a rendszergondolkodás valódi fontosságát – kiránduljunk egyet a
testünkbe.
A tapasztalatainkon keresztül tanulunk. Ez egyértelmű a
tapasztalatra alapító oktatás esetén, de ez az igazság minden helyzetre vonatkozóan,
akár előadást hallgatunk az osztályteremben, akár egy tankönyvet böngészünk az
otthoni íróasztalunkon. Ezek szintúgy tapasztalatok.
A testünk és az agyunk folyamatosan dolgozunk – akkor sem
áll le az érzékelésünk, ha éppen nem tudunk róla. Ez azt jelenti, hogy olvasás
közben ugyanúgy érzékeljük bőrünkkel a hőmérsékletet, a rajtunk, kezünkben,
fenekünk alatt lévő anyagok minőségét és tapintását. Az agyunk információt kap
az izmainktól, a füleinktől, szánkból és a gyomrunkból (többek között). A
testünk folyamatosan dolgozik.
Ezek a pillanatnyi impulzusok idegsejteket és idegi
struktúrákat aktiválnak az agyunkban, amelyek átmeneti ideghálózatokat hoznak
létre. Vagyis az “első kézből” lévő tankönyvi tanulás a tananyagon kívül
tartalmaz egy csomó extra információt a hőmérsékletről, az izmaink állapotáról,
és az anyukánk által a konyhában sütött süti illatáról. Persze ezt így
önmagában nem érdemes rögzíteni, hiszen a süti illatának nem sok köze van a
történelemleckéhez. Nincs semmi baj – ez csak egy pillanatnyi ideghálózat, a
következőben a régi alapján és az új érzékletekből származó információk alapján
egy új hálózat jön létre.
Hebb törvénye a neurológiában, hogy amely idegsejtek
(neuronok) együtt sülnek ki, összekapcsolódnak. Ez azt jelenti, hogy minél
többször lépnek az idegsejtek kapcsolatba, annál könnyebben aktiválják egymást
a következő alkalommal. Ez a tanulási folyamat maga – a neurális aktivációs
hálózatok megerősítése. Mint látjuk, nem tényeket tanulunk meg, hanem helyzetek
mintázatait.
Ha gyakran tanulsz épp matekot, amikor anyukád süteményt
süt, akkor a süti illata a “matematika-hálózatod” részévé válik. Ennek egy
példája, amikor a félévi vizsgámra készültem történelemből. Az első
világháborúról tanultam, és Mike Oldfield egy albumát hallgattam újra és újra.
Még ma is, majd húsz évvel később, ha felcsendül a “Shadow on the Wall” dal, az
első világháború és a lövészárkok jutnak eszembe – a zene aktiválja a “lövészárok-hálózatot”.
Tehát valójában a tanulás folyamán a gyakran együtt járó
érzékletek, impulzusok mintázatát sajátítjuk el. Könnyű ennek evolúciós okait megérteni: az
állatnak fel kell ismernie a helyzetet (a környezete azon mintázatát), amelyben
élelmet talál, vagy veszély fenyegeti. Még ennél is fontosabb, hogy az állat a
mintázat változásait felfedezze: felismerje, hogy a bokor jobb oldalán a
leveleket a szél, vagy egy potenciális ragadozó mozgatja. Az agyunk evolúciósan
a mintázatok felismerésére alakult ki – nem a tények megjegyzésére.
Az egyik első dolog, amit életünkben megtanul az agyunk, az
emberi arc felismerése, és ezen belül az édesanyánk arcának (mintázatának)
felismerése. A tudósok bebizonyították, hogy már a nagyon fiatal babák is
hosszabban figyelik azokat a képeket, amelyek valamennyire egy arc mintázatára
hasonlítanak, még ha csak egy pont-pont-vesszőcske szinten is. Meg tudják
állapítani a különbséget az édesanyjuk, és más emberek arca között. Sőt még
ennél is hamarabb megtanulják – már az anyaméhben – a hangok mintázatait
(ritmusokat) felismerni. Egy újszülött
baba agya aktívan reagál a nem ritmikus zajokra, és felismeri a ritmusokat, az
új ritmusokat is.
Amikor a rendszergondolkodást tanítjuk, azt tanítjuk, hogy
ezeket a mintázatokat tudatosan meglássuk és elemezzük. Lássuk a tényeket, a
kapcsolatokat, miként alkotnak ezek bizonyos mintázatokat, és ezek a mintázatok
milyen módon változnak. Ettől a tényanyag megjegyzése sokkal “agy-barátabb”, és
persze sokkal jobban használható a valós világunkban, hogy felismerjük a
hasonló, egyező, vagy közeli mintázatokat a mindennapok folyamán.
A rendszergondolkodás a kreativitást is fejleszti. Mind a
művészetek, és a művészeti innováció és kutatás során is, általában
mintázat-felismerés és újrahasznosítás történik. A festő lát egy mintázatot, és
kiemeli, ami számára fontos vagy érdekes. A zeneszerző egy zenei mintázatot
alakít ki és variál. A természettudós megvizsgálja a párhuzamokat és a
különbségeket mintázatok között, és ez alapján új anyagokat vagy gyógyszereket
alkot. A politikus a társadalmi élet mintázatát figyelve alakítja ki az új
stratégiáját.
A mintázatok több területre vonatkozó információt is
nyújtanak: az egyiken megfigyelt mintázat átvihető a másikra. A természet
valamely mintázatát felhasználhatjuk a tervezésben és a társadalmi élet
megértésében is (például nem lineáris hálózatokat találunk a sejten belül, az
elektromos hálózatban és a Facebookon). Ha felismered, hogyan épülnek fel ezek
a mintázatok, miként változnak, akkor esélyed van manipulálni is őket (ami a
művészetekben, az orvoslásban vagy a mérnöki munkában nagyon fontos, nem
beszélve a politikusokról).
A mintázatokat a mindennapi élet folyamán is használjuk:
megtalálni a kulcsunkat, főzni egy kávét, rendbe rakni a holminkat, megtalálni
a tejet a boltban bevásárlás közben. Észrevenni, ha valami nincs a helyén,
megváltozott. Mindez sokkal hatékonyabb, ha tudatosan műveljük.
A rendszergondolkodás nem a tanulás egy új megközelítése. Ez
a tanulás maga. Éppen ezért az oktatásban ki kell emelnünk, és bátorítanunk kell
a diákjainkat, hogy tudatosan használják a mintázatokat és a mintázat felismerést,
és így tegyék tanulási folyamataikat hatékonyabbá.
