A diplomaták a vendégek húsára apellálnak

A HVG feküdt előttem kinyitva, amikor egy kiemelt mondat megragadta a figyelmemet: "A diplomaták a vendégek húsára apellálnak". MI??? A diplomaták kannibálok? Vagy elennék a vendégek elől a húst? Döbbenten néztem oda, és persze kiderült, hogy félreolvastam: A diplomaták a vendégek hiúságára apellálnak. Huhh. Micsoda megkönnyebbülés.

Amikor valamit észlelünk, az agyunk nem minden apró részletet észlel, sem a vizuális, sem az egyéb érzetek területén. A tanult, meglévő belső reprezentációinkat - azok belső felépítését, viszonyait - veti egybe az érzékelt mintával. (Azért a felépítését, belső hálózatát emelem ki, mert nem egy az egyben veti össze az észlelést a mintázatokkal - így nem ismerné fel pl. ugyanazt a gyerekdalt két különböző előadónál, hiszen a hangszín más, csak a hangok közötti viszonyok az állandók.)

Tehát agyunk egybeveti az érzékelt érzeteket és azok belső viszonyait, kapcsolódásait a már ismert reprezentációk belső viszonyaival. Időnként ez a beazonosítás téves lehet - "hiúságára" helyett "húsára"-t olvasunk (vagy gyros helyett gyorsat), tévesen ismerünk fel valakit, más dalra gondolunk. Általában az észlelt részletek számának növekedésével (pl kontextus a szövegben) felismerjük ezt a tévedést, és helyesbítjük.

A különböző reprezentációinkhoz sokszor érzések is kapcsolódnak (neurálisan is - a reprezentációt felépítő idegsejt-hálózat az "érző központhoz", az amygdalához is kapcsolódik). Ilyen például az arcfelismerés - például rokonaink, barátaink, munkatársaink arcához minden bizonnyal kapcsolódnak bizonyos érzések.

Előfordul azonban, hogy az ideghálózatok (agyunk) egy-egy része megsérül. Például megszakad az az útvonal, amely összekötő a látásfelismerés központját az érzelmi központtal. Ilyenkor aztán felismerjük az adott embert, de fura módon nem kapcsolódik a felismeréshez az érzelmi felismerés - ez az ún. Capgras szindróma. Az e szindrómától szenvedő emberek úgy érzik, hogy az, akit látnak, mégsem az, akit látnak - "doktor úr, ez az asszony nem az anyám. Úgy néz ki, de mégsem" (természetesen ha csak hallja a másik személyt, akkor érzelmileg is felismeri, pl telefonon, hiszen az a szál nem szakadt el, ami a hallókérget és az amygdalát összekötötte). Elég bizarr szindróma :) :) (A szindrómáról bővebben beszél Ramachandran a "The tell-tale brain" c. könyvében, és a TED előadásában is.)

Visszatérve a mintázatfelismerésre, ezt tehát a már megtanult, megismert mintázatok - és persze az aktuális állapotunk - nagyban befolyásolják. (A HVG-re pillantás közben éhes lehettem például, amitől az étel szóalakját könnyebben vettem észre, mint egy elvont fogalomét (hiúság).

Ez a tanulásra is igaz. Az, hogy mit értünk meg egy adott szövegből, függ az eddigi tudásunktól, tapasztalatunktól (nem kizárólag az adott tantárgyban, vagy akár iskolai témában), függ az aktuális lelkiállapotunktól, és persze függ attól is, hogy mennyi időt fordítunk a megértésre.
Ez pedig minden gyereknél más és más. Nehéz elképzelni hát, hogy egy előadástól miért is várnánk azt, hogy minden befogadónál ugyanazt az értelmezést és megértést érje el.

Tanulási zavarok neurológiai háttere

Mélyen hiszem, hogy a lelkünk és a testünk nem két külön entitás, hanem a lélek és a gondolkodás, valamint testünk működése egy gyökérről fakad. Éppen ezért Aditi Shankardass linkelt előadása a TED-en (magyar feliratot is lehet hozzáadni), amely a tanulási zavarok agyi hátteréről szól, engem nagyon megérintett.

Shankardass arról beszél, hogy bár a tanulási és viselkedési zavarok jelentős része agyi sérülés vagy diszfunkció eredménye, mégis az ilyen diagnózisokat (ADHD - hiperaktivitás, autizmus, diszlexia) általában az agy vizsgálata nélkül, a tünetek alapján állapítják meg. (Gyanítom, ez nálunk is így van, holott külön nevesítve van, hogy az adott zavar / probléma organikus - azaz többnyire agyi eredetű - vagy nem). Ez azért nagyon veszélyes, érvel az előadó, mivel ugyanazon tünetek több különböző fizikai (neurológiai) problémára vezethetők vissza.

Példának hoz fel egy autistaként diagnosztizált kisfiút, akit különböző agyi feltérképező megoldásokkal ők (ő és a kutatócsoportja) is megvizsgált. A kisfiú teljesen a "testébe volt zárva", időnként percekre teljesen "kikapcsolt". A vizsgálat során kiderült, hogy a kisfiú agyi rohamoktól (elektromos kisülésektől az agyban) szenved, ami valóban olyan tüneteket okoz, mint az autizmus, ám nem az. Elkezdték kezelni ezt a problémát, és rohamos tempóban fejlődésnek indult a gyerek, és az is bebizonyítódott, hogy nem autista.

Ez persze nem kérdőjelezi meg azt, hogy a nagy többség esetében pusztán a tünetek alapján helyes diagnózist állítanak össze a szakértők. Ám felhívja arra a figyelmünket, hogy jobban figyeljünk oda arra, hogy azonos tüneteket különböző okok is produkálhatnak, illetve, hogy a lelki életünk mennyire a testünk működésének szerves része.

Már többször elgondolkodtam azon is, hogy mi alapján sorolunk egyes zavarokat az organikus, másokat a nem organikus címke alá. A velünk történt események lenyomatot hagynak az agyunkon. Idegsejt-hálózataink felépítése és működése - biológiai értelemben! - a minket ért tapasztalatok alapján alakul ki (természetesen a genetikai meghatározottságokat is figyelembe véve). Tehát minden tapasztalatunk megjelenik "organikus" szinten. A "szerzett" zavarok éppúgy organikusak, éppúgy a neurális hálóink tudatos újraalakítását igényelik, mint a velünk születettek.