A TED-en Sugata Mitra előadásába botlottam ma este a gyerekek által irányított oktatásról.
Mitra lapfelcsapásában azt kérdezte, hogy vajon miért pont azokon a területeken nincs elegendő jó tanár, ahol a legnagyobb szükség van rá? Ilyen területek - ún. 3H-s (halmozottan hátrányos helyzet) nálunk is szép számmal vannak.
Mitra különböző kísérleteket végzett nagyon szegény indiai körzetekben (és más világrészek szegény területein is) gyerekekkel, és ezeket mutatta be ebben az előadásban, ahol egyik bámulatból a másikba estem. A kísérletek nagy részében a gyerekeknek valamilyen módon számítógépeket biztosítottak (pl befalazták őket, de magához a géphez szabadon hozzáférhettek), és néhány kérdést adtak fel nekik (nem is feltétlenül a gyerekek által beszélt nyelven!), amire adott idő alatt a gyerekeknek meg kellett keresni a választ. Méghozzá csoportban.
Mindannyian tudjuk, hogy ehhez a gyerekeink értenek. A Wikipédiáról összeszedett házidolgozatokkal szerintem elég sok kolléga találkozott már, és elég idegesítő tud lenni. Akkor miért is érdekes ez a kísérlet?
Mert Mitra a kikutatott témával kapcsolatosan tesztet is íratott a gyerekekkel - akkor is, amikor még friss volt az élmény, és akkor is, amikor már pár hetes. És pár hét múlva ugyanolyan jó eredményeket produkáltak az adott (éppen biokémiai!) témában a kölykök.
Nyelvtanárokat érdekelhet a másik kísérlet: nyelvfelismerő (angol) szoftverrel kellett magukat a gyerekeknek megértetni, önállóan. Pár hét alatt a kiejtésük radikálisan javult.
Számomra legkedvesebb innovációja azonban a nagymama-felhő. Felhőnek hívjuk az interneten keresztül elérhető megosztott szolgáltatásokat (definíció itt). Mitra felkért 200 angliai otthon lévő nagymamát, hogy heti egy óráját önkéntesen biztosítsa arra, hogy ő interneten keresztül megkereshető legyen. Az indiai gyerekek használták a "nagymama-felhőt" pl nyelvtanulásra, információ-gyűjtésre. Nagy varázsa van annak, ha a túloldalon nem egy gép ül...
Mitra példái az önirányított tanulás példái. Azt bizonyítják, hogy a gyerekek tanulnak, ha van erre motivációjuk, és a kísérletek eredményei alapján akár olyan eredményeket is tudnak szimplán az internetre támaszkodva elérni (pl biokémiából), mint a nagyon jó tanárokat alkalmazó iskolák diákjai.
Kell-e hát a tanár? Vagy hova alakul ma a tanár szerepe? És hogyan vonhatnánk be minél több külső szereplőt az oktatásba?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése