A tanári munkában állandó újrakezdés van, új helyzet és új alap, ez természetes. Az emberek akikkel dolgozom állandóan változnak, alakulnak és mindegyik más és más irányban, hogy mennyire tudom saját észlelési, befogadási határaimat kitolni, pl. egy számomra új ember karakterét megérteni, nagyon változó. Ezért tanárként mindig befelé is tekintenem kell, amikor hatok másokra, meg kell kérdezzem magamtól "miért történt ez igy"? Tehát a pedagógus olyan mint a felkészült és ugrásra váró tűzoltó csak nincs szükség külső riasztásra, mert belül magát éberségben és készültségben tartja. A tanár az a valaki aki tanitványai számára állandóan rendelkezésre áll, megközelithető, mert tudja hogy a közeg amiben dolgozi az maga a változás.
Ezért is van, hogy mi tanárok nem tartozunk sehová, igazi köztes lények vagyunk, nem vagyunk se értelmiségiek, se szakemberek, se nem kétkezi munkások és persze politikusok sem közben meg ezek mind együtt is vagyunk, "tanitó", az egy nagyon különös maskara, ezer arccal és millió csáppal és antennával. Tanárként örök mutánsok vagyunk.
Hogyan lehetne valaki "megközelithető", ha retteg a változástól, egyáltalán az aki egzisztenciális stb. félelemben él. A félelmével hat és ebben az értelemben inkább bekerit, megfolyt, mintsem segitene növekednem. Ld. mennyit féltem gyerekként az iskolában, a "félelem biztonságában", megszokottságában működteték az iskolát. Igy volt kényelmes nekik, mert midenki félhetett valakitől, jó távol éltünk egymástól: tanár és diák, mindenki egy félelem parcellában kuksolt.
És itt van valahol az igazi határkő a pozitiv, értéknövelő, humán "tekintély" és az elnyomó kontroll között. A tanáromat azért tisztelem mert urrá lett félelmein, szembenéz velük, magába szivja a félellem tereit, nem tolja el magától vagy bujik el a bürokratikus hatalmi hierarchiába.
A változás az maga a "normalitás". Az nem normális viszont, amikor a tanár alól kirúgják a hokedlit az oktatás kizárólag felülől kimódolt rendszabályaival, a szakfelügyelővel stb. és bürokratikus bombákat hajigálnak rá azért, hogy befalazzák, igazgassák, és ,hogy megfegyelmezzék...
A tanitás nem a pl. liberális vagy konzervativ pedagógiák vitájának kérdése. Elvileg minden gyerek más srófra jár és van akivel a tekintély útját kell járni és van akinek meg nagyon sok szabad teret kell biztositani, hogy megtegye az ő saját lépéseit és ennek a két szélsőségnek milliárdnyi alfaját testesiti meg minden egyes tanulási helyzet, amelyben valaki közvetit és egy másik ember befogad. Mindenki egyéniség , de szigorú értelemben senki sem önálló, "interbeing", ahogyan azt Buddha kései tanitványai mondanák, (halála után 25oo évvel, sic!) - szóval "köztes lény", "másokkal egybefűzött létező" mondhatnánk magyarul. Együtt gondolkodunk akkor is, ha nem gondulunk rá, tudásunk karaketerét minőségét savát-borsát együtt alakitjuk pl. a nyelven át, egymás szájába, fölébe beszélünk, gondolataink akkor is összekötnek bennünket, ha egyébként utáljuk egymást.
Internet lehetővé tette, hogy a tanköteles fiatal információhoz jusson "bárhol ahol az megtalálható". Önmagában ez a tény és a családi számitógépek elterjedése alámossa annak a tanár figurának szerepét, aki mint az információ szolgáltatója, adagolója, kiporciózójaként jelenik meg.
Újra kell gondolni mi az, hogy "iskola" (jaj, megint?)
Az oktatás "liberalizálásának" is meg van a veszélye, mert avval, hogy a tanulás, tanitás egyre individualizáltabbá válik, az iskoláztatás a család belügye lesz és a társadalom végletesen polarizálódik. Az alábbi riport filmben nekem nem abban nagyon tanulságos, hogy a "de-schooling" irányzat milyen ellentmondásos vagy nagyszerű stb., hanem hogy a riport alany szülő és a riporter mennyire nem értik egymást, tűz és viz.
http://www.youtube.com/watch?v=UuhfhRLwTB0 A tanitás egyrészt biztosan ismeret közlés és ismeret átadás is, de ha kreativ folyamatnak szeretné látni magát, akkor ott rögtön sok ismeretlen, kiszámithatatlan helyzet adódik. Egyszerűen azért mert a kreativitás nem tanitható és nem tanulható, megpróbálhatjuk az egyénre szabott ideális tanulási környezetet biztositani beleértve a tanulás lehetséges forrásait is, de nem belátható, hogy mi fog kijönni belőle.
Tanárként próbálod izlelgetni, értelmezni a tanitványod nyelvét és újból és újból újrairod magadban a szótárat, amit vele kapcsolatban használsz, figyelsz magdra és a szükebb környezetre (család, iskolai szülői környezet), arra a kulturális kontextusra, ami körbevesz benneteket.
Ha extrapoláljuk a jelenlegi iskola trendeket, akkor a közel jövő iskolája lehetőségként úgy jelenik meg mint egy intézmény, amely földrajzilag egymástól szétszórt egységekből áll, ahol minden egység mást ajánl ugyannanak a diáknak, igazodva az érdeklődéséhez stb. Az egyes egységekben "iskola brókerek vagy koordinátorok, ügyfélszolgálati alkalmazottak stb." fogadják a tanulókat és abban segitik a diákot, hogy tanulmányaik egyes időszakaiban megtalálják a számukra legmegfelelőbb oktatási intézményt, tanárt, munkahelyet, szakmai gyakorlat helyet, valamilyen inspirativ tanuló közösséget. Ez az oktatás egyrészt nagyobb specializációra ad majd lehetőséget korai életkortól fogva, másrészt a tanterv mégis sokkal integráltabb lesz, kevesebb elválasztó határral az egyes tantárgyak között. Az egyénre szabott tanulás, tanitás jobban figyelembe fogja venni a tanulás előfeltéleinek meglétét és az egyes diák tantervének szociális, biológiai, tanulás technikai, módszertani elemeit.
A számitógépes technológia, a multimédia eszközök használata rutinná válik. Az oktatás globalizálódik, az iskolák, iskolai minősitési rendszerek átjárhatóvá válnak, pl. Dublin-ban elkezdem az elemi elsőt és Johannesburg-ban fejezem be a "nyóc általánost". Az iskoláztatás rendszerébe betagozódik a szakmai képzés, reagálva és finoman követve a gazdaság, a munkaerő piac alakulását és ennek fényében képes lesz a szülőket és a tanulókat a további szakmai szokosodásra orientálni.
Olyan iskola modellben kell gondolkodni, ami képes fenntartani a szociális kohéziót és képviselni a társadalmi igasságosság elveit.
Lehetséges-e szociális kohéziót megetermeteni az oktatáson keresztül, amikor az emberi értékeknek, a kulturának egyre nagyobb arányú diverzitásását éljük meg?
Az iskolára sokféle nyomás nehezedik. Ezek közt sok a régi, pl., a mindenkori politikai ideológia és elit kontrol törekvései és újak is, mint a tudás szerkezetének átlakulása és a gazdálkodás, a piac új tipusú elvárásai.
Átalakult a kapitalizmus profilja, pusztán a termékek mennyiségi, sorozatban gyártott előállitása önmagában nem versenyképes már. A kortárs "fast capitalism" fő jelszava az innováció. A termelő folyamatban, a feldolgozott nyersanyagból, a piacon már sok esetben jelen lévő, a fogyasztók által már ismert termékeket látnak el új márka névjeggyel ("branding"), tehát már egy lényegében meglévő termékhez adnak további értéket és ezt próbálják tovább adni, elsősorban az intenziv marketing és a médai ipar segitségével.
Ebből következően a piac olyan iskolákat szeretne látni, ahol a diákok elsajátitják és maguk be is gyakorolják azokat az ismereteket és képességekket, amelyekkel a meglevő termékeket, szolgáltatásokat ill. a tudást magát, dekonstruálják (darabokra szedik) és egy innovativ folyamatban újra előállitják. A média iparnak a piaci termékek előállitásában betöltött meghatározó szerepe miatt a kultúórában a kreativ munka hőse, az elektrónikus adathordozókon megjelenithető, továbbadható üzenetek létrehozója, alakitója, szerkesztője, mixelője lett.
A fogyasztói kapitalizmusban az emberek izlését döntően a fogyasztásuk határozza meg: mit esznek, isznak, néznek. A képi világ, amely a tömegkulturában körbevesz bennünket, ennek a fogyasztásra hangoltságnak a kifejeződése. Ez a digitális "univerzum" állandóan változik, újra- és átrendezi magát, a média ipar a régi szimbólumoknak új értelmezést ad.
A minőség a továbbiakban nem a megbizhatóság mércéje, egy termék sikerét a variabilitása biztositja, azaz hogyan lehet egy terméket, mint egy "transformert" a specializált, kis piaci fogyasztók igényeihez is hozzá illeszteni. Az a jó termék, amely új piacot teremt. A kortárs kapitalizmus abban érdekelt, hogy az áruk átváltozását, a termék körforgását, az újitások és reklámokon keresztül fenntartsa. A cégek vezető szakemberi olyan emberek, akik nem annyira a vállalkozásban előllitott termékre, hanem annak átalakitására hivatottak, olyan emberek akik képesek végig menedzselni, kommunikálni ugyannannak a terméknek a végtelen variánsait (ld. pl. ugyannanak az alap mobil telefon tipusank, márkának a kaleidoszkóp szerű megsokszorozódása a termék piacon).
Ennek az üzleti szemlélet által erősen befolyásolt új tudás tipusnak az a diák felel meg a legjobban, aki nem abban kiváló, hogy átfogó tudással rendelkezik valamelyik műveltség területről és alapos általános ismeretei vannak a világról, hanem abban járatos, hogy képes egy meglévő tudás elemet ujra alakitani, más kontextusba hozni. Ebben az értelemben a jó diák nem tudást gyarapit és tárol, hanem tudást teremt és ezt képes kommunikálni, az informatikai eszközök segitségével széles körben rendelkezésre bocsátani azért, hogy más fogyasztók azt megint atomjaira szedhessék, újra csomagolják és új márkanévjeggyel ellátva a piacra vissza jutassák. A tizenéves diák, amikor a mobiltelefonjáról sms-ezik, a Fecebook-on és a U-tube-on tudás morzsákat egymás mellé ragaszt, képet, hanggal, szöveget, mozgó képpel mixel, akkor ennek az uj tipusú tudásnak az elemeit próbálgatja. Ártatlanul és érdeklődéssel, nem is gondolva arra, hogy egy nagyon erős piaci logika nyomása alatt áll. Sokszor menekül ebbe a világba, mert ezt érzi autentikusank az iskola hagyományos, a tudást a fejekbe beletöltögető rendszerével szemben. Nagyon sokszor a tanárok és a szülők értetlensége vagy rosszalása kiséri a diákok ezirányú választását, annak ellenére, hogy a felnőttek is érzik, hogy az iskola tradicionális, akadémikus tudást átörökitő mechanizmusa és a fogyasztói kultúra között - amelynek persze ők is elsajátitói - egyre nagyobb ellentmondás feszül.
A kihivás, amit a globális kapitalista gazdálkodás és a tudás szerkezetének átalakulása az iskoláknak szegez mindenhol, megjelenik akár szeretjük akár nem. A pozitiv dimenzióját abban látom, hogy affelé terelheti az iskola csinálókat, hogy egyre inkább olyan iskolákat működtessenek, ahol a diákok a tudásnak nem valamiféle passziv elsajátitói, hanem létrehozói is, nem csupán öntudatlan fogyasztói különféle kulturális javaknak, identitásoknak stb.
A tantermekben kutatások, kisérletek, olyan értékes és fontos élet minta modellezések zajlanak, amelyek hozzájárulnak az iskola szükebb környezete és a társadalom fejlődéséhez.
